“Papi, így hívtam az édesapámat. Gyerekkoromban sokat hozott ki a tanyára, amikor apás hétvége volt. Egyfajta mentsvár volt ez neki. Ide menekült az emberek elől, el a fővárosból, itt tanított sok-sok gyereket lovagolni, itt gondozta az állatait, ezt a helyet szerette a legjobban a világon. Ez volt ő, ez volt a HSH Lovarda, ez volt Hubi tanyája.Családi okok miatt sajnos tizenöt évig nem beszéltünk egymással. Hagytuk, hogy elszakítson minket egymástól hazugság, másság, ítélkezés, az elfogadás hiánya és büszkeség.

15 évnyi közös időt vesztettünk el egymás életéből. Már felnőtt férfi voltam, ő pedig bácsi, amikor egymásra találtunk, ő már valószínűleg súlyos beteg volt, csak még nem tudtuk. Találkozásunkkor kimondta azt a 3 dolgot, amit egész életemben hiányoltam: hiányoztál, büszke vagyok rád és szeretlek. 35 éves voltam itt, ekkor lettem teljes ember, ekkor lett valódi apukám……Hamarosan nyitunk, várunk vissza téged szeretettel!Hubert, akár csak az apám.”

Hlatky-Schlichter Hubert